Az ínybetegségeknek számos formája létezik, a köztudatban ugyanakkor még mindig kevés az információ a témáról. Ezt az is jól mutatja, hogy a legtöbben csak legyintenek, ha például fogínyvérzést tapasztalnak – pedig az íny vérzése már bajt jelez.

A cikk célja, hogy áttekintsük a legfontosabb fogínyt, illetve a fogakat körülvevő szöveteket érintő betegségeket. Mivel külön-külön már több betegségről írtunk részletesen, az elkészült bejegyzések hivatkozásait is összegyűjtöttük a bejegyzésben.

 Az íny vérzése ínybetegségre utalhat

Mi a fogíny és mi a szerepe?

A fogíny kollagénben gazdag, rugalmas kötőszövetet tartalmaz, amely beborítja a fogakat rögzítő csontot, és a fognyaki részen direkt kontaktusban van a fogakkal is. Fontos védelmi szerepet lát el: véd a szájüregi kórokozó baktériumok és a mechanikai ártalom ellen is. Ha a fogmosás elégtelen és a fog lepedékkel fedett, az íny gyullad be először. 

Egészséges állapotban az íny rózsaszín színű és szorosan tapad a fogakhoz – a duzzadt, piros, vérző fogíny mindig gyulladást jelent. Ugyanakkor még mindig nagyon gyakori, hogy a betegek nem figyelnek a tüneteikre és csak akkor látogatnak el a fogorvosi rendelőbe, amikor már komoly egészségügyi probléma alakult ki.

A fogakat rögzítő szövetek összességét  fogágynak (parodontium)  nevezik. Ide tartozik a fogíny, a fogakat a csonthoz rögzítő rostok, a foggyökér cementrétege (amelybe a rostok beágyazódnak) és a fogakat körülvevő csont. Ha elhanyagoljuk a fogíny megbetegedéseit, akkor a fogágy többi szövete is megbetegedhet.

Milyen fogíny betegségek léteznek? 

A fogínynek és a fogágynak sokféle megbetegedése létezik. Ezek közül a legfontosabbak: 

  • Fogínygyulladás (gingivitis) 
  • Ínyvisszahúzódás (ínyrecesszió) 
  • Akut nekrotizáló ulceratív gingivitis
  • Herpesz vírus okozta gingivostomatitis
  • Deszkvamatív gingivitis
  • Fogágybetegség (parodontitis) 

A fogínygyulladás – gingivitis

A fogínygyulladás egy, a felnőttek körében rendkívül gyakran előforduló egészségügyi probléma. Tünetei:

  • Vörös, duzzadt, érzékeny íny
  • Fogínyvérzés
  • Enyhe fájdalom fogmosáskor vagy evéskor

A fogínygyulladást nem kíséri jelentős fájdalom, emiatt gyakran észre sem veszik, vagy nem tulajdonítanak jelentőséget a tüneteknek. Azonban a gyulladás hosszú távon átterjedhet a környező szövetekre, ami azok pusztulásához, a fogak meglazulásához, majd elveszítéséhez vezet. 

A fogínygyulladás hátterében leggyakrabban a rossz szájhigiéne áll, ezért a legjobb megelőzés az alapos és megfelelő technikával végzett fogmosás. A helyes fogápolásról ebben a cikkben írtunk bővebben. 

Ezen kívül bizonyos hormonális változások, egyoldalú táplálkozás is hajlamosít a fogínygyulladás kialakulására, valamint vannak egyéb olyan tényezők, melyek nehezítik a fogmosást, mint például a torlódott fogazat. 

A témáról bővebben A fogínygyulladás oka, kialakulása, tünetei és kezelése című cikkünkben írtunk

A fogínygyulladásból hosszú távon fogágybetegség alakulhat ki

Ínyrecesszió

Amikor gyulladás vagy mechanikai trauma miatt a fogíny elkezd visszahúzódni, ínyrecesszióról beszélünk. A visszahúzódott íny miatt a foggyökér ki van téve az étkezés okozta hőmérsékleti és PH változásoknak, érintkezik a szájüreg bakteriális flórájával, és mechanikai sérülések is érhetik. A fog érzékennyé válhat és hosszú távon fogágybetegség is kialakulhat. 

Az ínyrecesszió fő okai: 

  • Túlságosan erős fogmosás
  • Rossz szájhigiéné
  • Fogínygyulladás, fogágybetegség
  • Piercing az ajakban és a nyelvben
  • Fogszabályozó kezelés során végzett bizonyos irányú fogmozgatás
  • Alkatilag vékony, kevéssé ellenálló íny

Az ínyrecesszióról vagy ínyvisszahúzódásból ebben a cikkben írtunk bővebben.

Akut nekrotizáló ulcerativ gingivitis (ANUG)

A fogínygyulladás speciális formája, amely nagy fájdalommal, a fogíny részleges fekélyes elhalásával jár. Erős fájdalommal, rossz lehelettel jár, láz is jelentkezhet. Legfőbb okai a rossz szájhigiéné (a mindennapi fogmosás elhanyagolása), a hiányos táplálkozás, stressz, immunhiányos állapot. A betegség extrém esetekben átterjedhet a szájüreg egyéb szöveteire is. 

Herpesz vírus okozta gingivostomatitis

A herpesz vírus okozhat szájüregi megbetegedést is. A fertőzött fogíny vörös, a herpeszes elváltozások fehéres, gyorsan kipukkadó hólyagok formájában jelennek meg a szájpadláson és a feszes ínyen. Megfelelő antivirális és szájhigiénés kezeléssel 2 héten belül gyógyulhat.

Fontos, hogy tisztában legyünk vele:  a betegség fertőző! A fertőzést nyállal, vagy a beteg területtel való érintkezés során lehet elkapni. 

Desquamativ gingivitis

Pontos oka nem ismert, az ínyen felszínes erosiok, felmaródások jellemzik. Feltételezhető az autoimmun eredet. Kezdetben nem okoz panaszt, az íny csupán vörösebbé válik. Amikor a betegség előrehaladottabb szakaszba ér, a hám könnyen sérül, vérzik, súlyos esetben kékesfehérré válik a felszíne, részlegesen leválik és erős fájdalommal jár. 

A kezelés első lépése a szájhigiéné rendezése, és az irritáló ételek, italok kerülése. Ezen kívül szükség lehet vitamin, vagy  helyi szteroid kezelésre.

 

Fogágybetegség (parodontitis)

A fogágybetegség a fogakat tartó szövetek krónikus gyulladását jelenti, mely során tapadásveszteség és csontpusztulás alakul ki. Kialakulása (a betegség egy ritka, fiatalkat érintő gyors lefolyású agresszív formáján kívül) évekig, évtizedekig tart, és általában  az idősebb korosztálynál figyelhető meg.

A betegség lefolyása a következő:

  1. Kialakulása a fogakra tapadó lepedékkel kezdődik, amelyből, ha nem kerül eltávolításra, fogkő képződik
  2. Ha a fogkövet nem távolítják el, ínygyulladás alakul ki
  3. Ha ezt sem kezelik, elindul a tasakképződés, a gyulladás átterjed a fogakat tartó csontozatra is, amely lassan elpusztul
  4. A fogak kilazulnak, majd a beteg el is veszítheti őket

Becslések szerint a fogágybetegség a magyar lakosság akár 80-90%-át is érintheti, mindezt úgy, hogy a legtöbben nem tudják, hogy érintettek.

Ha még nem alakult ki fogágybetegség és szeretnénk hosszú távon megőrizni szájunk egészségét, a megoldás a helyes fogápolás megfelelő kefékkel és fogköztisztító eszközökkel, hatékony mozdulatokat alkalmazva; a rendszeres fogászati kontroll és a félévenkénti, egyes esetekben negyedévenkénti fogkőleszedés.

Előrehaladottabb állapotban is van megoldás, mely jellemzően regeneratív, csontpótló műtétekkel lehetséges, és ha kikezelték a fogágybetegséget, a tartós eredmény megtartásához ugyanúgy az előzőekben felsoroltak szükségesek.

A fogágybetegség kialakulásáról, tüneteiről és kezeléséről ebben a cikkben írtunk.

A fogászat melyik ága foglalkozik a fogíny betegségekkel?

A fog körüli szöveteket érintő betegségekkel a fogászat speciális ága, a parodontológia foglalkozik. A parodontológiai kezelések magas szintű elméleti és gyakorlati tudást igényelnek, ezen kívül a legkorszerűbb eljárások alkalmazását kívánják meg. 

A parodontológiai beavatkozások közé tartozik: 

  • Ultrahangos ínytisztítás, fogkőeltávolítás
  • Íny alatti tasakküret (íny alatti fogfelszín tisztítása kézi eszközökkel)
  • Mozgó fogak sínezése
  • Ínyplasztika
  • Lebenyes tasakműtét (mély parodontális tasakok tisztítása műtéti lebenyképzéssel) 
  • Lebenyes csontpótló, regeneratív tasakműtét 

Rendelőnkben a legkorszerűbb parodontológiai eljárásokat alkalmazzuk, munkatársaink nagy tapasztalattal rendelkeznek a területen. 

Összefoglalva a fentieket, szeretnénk hangsúlyozni, hogy a legtöbb fogíny betegség súlyosbodásának hátterében a nem megfelelő szájápolási szokások és az elhanyagolt fogászati kontrollok állnak. Sajnos Magyarországon még mindig sokan csak akkor látogatnak el a rendelőbe, amikor már jelentkeznek a panaszok. Ilyenkor a kezelés hosszadalmasabb, több kellemetlenséggel és nem utolsósorban költséggel is jár. 

dentpoint csapata budapest

Amennyiben az itt olvasottak bizalmat ébresztettek Önben vagy további kérdései merültek fel, honlapunkon felvilágosítást kérhet vagy időpontot is foglalhat rendelőnkbe. Ezen felül e-mailen (info @ dentpoint . hu) és telefonon (+36302576088) is szívesen állunk rendelkezésére.