Az ínyvisszahúzódás, más néven ínyrecesszió okai, tünetei és kezelése

 

Az ínyrecesszió – közkeletű kifejezéssel: ínyvisszahúzódás – kezelése többféle módszerrel is lehetséges – attól függően, mennyire előrehaladott az elváltozás. Az alábbiakban ezek mellett az ínyrecesszió okait, tüneteit és megelőzési módjait is áttekintjük. 

 

Egy másik posztban már részletesen tárgyaltuk a parodontológia témakörét, a parodontológiai kezelésekről szóló aloldalunkon pedig megtalálható a hozzá kapcsolódó összes lényeges információ. (És természetesen a parodontális kezelések árai is elérhető weboldalunkon.)

 

Mit jelent pontosan az ínyrecesszió?

 

A fogíny egy kollagénben gazdag, rugalmas lágyszövetállomány, amely nem csak az esztétikus mosoly elengedhetetlen alkotóeleme, de fontos védelmi funkciója is van. A fogakat rögzítő csontot borítja, de a fognyaki részen direkt kontaktusban van a fogakkal is. Fontos szerepe van a fent említett képletek védelmében a szájüreg bakteriális flórája, illetve a mechanikai ártalom (például evés közben) ellen. Nem véletlen, hogy rossz szájhigiéné esetén először az ínyünk gyullad be az immunrendszer aktiválódása során. (Ide akár be is linkelhetnénk a korábbi ínygyulladásos posztot)

 

Amikor a fognyakról az íny a foggyökér irányában visszahúzódik, ínyrecesszióról beszélünk. Ilyenkor a foggyökér érintkezik a szájban található bakteriális flórával, de ki van téve az élelmiszerek okozta hőmérsékleti és pH változásoknak is, nem beszélve a mechanikai traumáról.. Így idővel fogínygyulladás, fogínysorvadás, fogszuvasodás is kialakulhat.  Nem csak a gyulladt íny okozhat fogínyfájdalom formájában panaszt, de mivel a gyökérfelszínt nem védi zománc, ezért  fogérzékenység is gyakran jelentkezhet hideg ételek, italok hatására..

 

Az ínyrecesszió okai

 

Az ínyvisszahúzódás gyakran a nem megfelelő, túlságosan erőteljes fogmosás következtében jelentkezik, de nem ez az egyetlen lehetséges kiváltó oka. További okai lehetnek:

 

  • Elégtelen szájhigiéné

 

A rendszeres fogmosás, fogtisztítás hiánya következtében a fogakon egy káros baktériumokból álló filmréteg, a plakk jön létre. A tartósan megjelenő plakkból pedig fogkő keletkezik, ami az ínyvisszahúzódás egyik oka lehet.. A fogkő és a plakk okozta bakteriális irritáció talaján ínygyulladás, hosszabb idő alatt fogágybetegség alakulhat ki.

 

  • Fogínygyulladás, fogínysorvadás

 

A gyulladt íny kiválthatja az immunrendszer válaszreakcióját, ami az íny szövetállományának csökkenését, az íny visszahúzódását eredményezheti. A fertőzés továbbterjedhet az ínyről a fogakat rögzítő csontállományra is, ebben az esetben a kialakuló fogágybetegség (latinul: parodontitis) idővel fogvesztéshez vezethet.

 

  • Örökletes tényezők

 

Optimális fogmosási technika és jó szájhigiénia mellett is kialakulhat ínyrecesszió, ha valaki genetikai szempontból hajlamos rá. Az átlagosnál vékonyabb, sérülékenyebb ínyszövet és maga az ínyrecesszió is öröklődhet, ez a tényező a páciensek jelentős részénél fennáll.

 

  • A fogak rendellenes helyzete

 

Elsősorban olyankor beszélhetünk erről, amikor az ideális fogívhez viszonyítva kifelé dőlnek.

 

  • Rossz harapás

 

Ha fogvesztés miatt vagy egyéb okból a harapás nem megfelelő, és a fogsor bizonyos része aránytalanul nagy erőhatásnak van kitéve, ezen a területen ínyrecesszió léphet fel.

 

  • Piercing az ajakban vagy a nyelven

 

Ha a piercing nem ideális helyen van, és folyamatosan súrlódik a fogínyhez, irritálhatja azt, ami ínyvisszahúzódáshoz vezethet.

 

Az ínyvisszahúzódás tünetei

 

Az ínyrecesszió leginkább érzékelhető tünete a fognyaki érzékenység. Mivel a fognyakat nem fedi, és így nem védi tovább a csontozat és az íny, az a külső ingerekre, elsősorban a hideg és meleg ételekre, italokra erőteljes, nyilalló fájdalommal reagál.

 

Az ínyvisszahúzódás további tünete, hogy a fogak “nagyobbak lesznek”. Ez természetesen csak egy optikai csalódás, aminek oka, hogy a fog felületéből jóval több látható, mint korábban.

 

Az ínyrecesszió jele lehet a kísérő fogínygyulladás miatt a duzzadt, vörös fogíny, illetve a kellemetlen lehelet is. A legsúlyosabb tünet pedig a fogínyvérzés.

 

Az ínyrecesszió kezelése

 

Az első lépés az ínyrecessziót kiváltó tényező azonosítása és megszüntetése. Ha az ínyvisszahúzódás nem túlságosan előrehaladott, elképzelhető, hogy egy, a megfelelő eszközökkel a rendelőben elvégzett tisztítás – amelynek a fogkőeltávolítás is része lehet – elég lehet a folyamat megállításhoz. Súlyosabb esetben fognyaki tömés is szükségessé válhat, illetve ínyplasztikai beavatkozásra is sor kerülhet.

 

Ínyvisszahúzódás (ínyrecesszió) kezelése a Dentpoint rendelőjében.

 

Az ínyvisszahúzódás többféle sebészi eljárással is korrigálható. Rendelőnkben a páciens egyéni adottságainak leginkább megfelelő technikát választjuk ki, ami a legtökéletesebb esztétikai korrekciót eredményezi. A Dentpointnál elérhető ínyplasztikai kezelésekről itt olvashat részletesen

 

 

Iratkozzon fel és értesüljön elsőként a legfrissebb blogposztokról:

Semmi spam, csak színtiszta szájhigiénia.

A fogíny-visszahúzódás kezelése házilag

Mint megannyi szájüregi betegséget és elváltozást, az ínyvisszahúzódást sem lehet otthoni körülmények között kezelni, csak megelőzni. Kiváltképp kerülendők a különböző illóolajokkal történő ecsetelések, mert agresszív mivoltuk miatt károsíthatják az ínyt.

Fontos, hogy az illető megfelelő technikával és megfelelő eszközökkel végezze a napi szájhigiénés rutinját.

Ezért javasoljuk, hogymár a kezdet kezdetén érdemes felkeresni egy fogorvosi rendelőt. Ennek több előnye van: a korábbi stádiumban lévő elváltozás egyszerűbben, a páciensnek kevésbé megerőltető beavatkozásokkal is helyreállítható, másrészt egy súlyosabb ínyrecesszió nem feltétlenül korrigálható 100%-osan a korábbi állapotba. 

Az ínyvisszahúzódás kezelése fogkrémmel

A fogkrémeknek elsősorban a megelőzésben van kiemelt szerepe, de ha kialakult az ínyrecesszió, akkor is pozitív hatással lehetnek az íny állapotára. Főként a speciálisan ilyen célra kifejlesztett fogkrémek mindennapos használata javasolt. Ezek nem csak a jó szájhigiéné fenntartásában segédkeznek, de fognyaki érzékenység esetén ezen fogkrémek használata sok esetben hatékonyan csökkenti, vagy teljesen meg is szünteti a panaszt.

Az ínyrecesszió kezelése azonban nem tudható le pusztán fogkrémekkel. A fogkrémek használata is inkább a fogorvos felkeresése után, az ő útmutatásai szerint javasolt.

Az fogíny-visszahúzódás megelőzése

Sokszor emlegetett közhely, de ettől még igaz: a megelőzés a legolcsóbb és leghatékonyabb “gyógymód”. Sok későbbi kellemetlenség, fájdalom, valamint a kezelésekkel járó idő- és költségráfordítás is elkerülhető, ha odafigyelünk az íny egészségének megóvására. Mit is jelent ez konkrétan?

  • A helyes fogmosás technikája
A helyes fogmosás bemutatása az ínyvisszahúzódás (ínyrecesszió) megelőzése érdekében.

A nem megfelelő irányú, illetve túlságosan erőteljes mozdulatokkal végzett fogmosás gyakran vezet ínyrecesszióhoz. A helyes fogmosás könnyen elsajátítható, akár egy fogorvos vagy egy jól képzett dentálhigiénikus is meg tudja mutatni a megfelelő mozdulatokat. Érdemes a fogápoláshoz szükséges eszközökkel kapcsolatban is tanácsot kérni, hogy az ideális sörtéjű fogkefét stb. használjuk a fogmosáshoz.

  • Megfelelő szájhigiéné

Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni: a fogápolás minősége, technikája mellett ugyanolyan lényeges, hogy kellő rendszerességgel végezzük a fogak és a szájüreg tisztítását. Ebbe a fogmosáson túl a fogselyem és a fogköztisztító kefék használata is beletartozik.

  • A dohányzás mellőzése

A dohányzás nem csak közvetve, az immunrendszer gyengítése által, hanem közvetlenül is ártalmas a szájüregben található szövetekre. Ezért a fogíny egészsége hosszú távon csak a dohányzás elhagyásával valósulhat meg.

  • Rendszeres fogorvosi vizsgálatok

A fogakat és a fogínyt érintő betegségek egy része kezdetben tünetmentes, gyakorlatilag lehetetlen otthon diagnosztizálni őket – illetve, amikor valaki “magától” rájön, hogy baj van, általában már igen előrehaladott a betegség. Ezért is fontos rendszeresen megvizsgáltatni a szájüreg állapotát egy jól felszerelt fogorvosi rendelőben. Ha félévente részt vesz valaki ilyen jellegű vizsgálatokon, biztosan nem érik majd kellemetlen meglepetések.

  • Megfelelő étrend

A cukrokban, szénsavas üdítőkben gazdag étrend önmagában is hatékonyan rombolja a fogakat és a szájüreg egészségét, ezért ezeket érdemes a lehető legnagyobb mértékben kiiktatni az étrendből. Fontos továbbá, hogy minden szükséges tápanyagot elegendő mennyiségben vigyünk be a szervezetbe. Ezért ajánlott a C-vitaminban, ásványi anyagokban, például kalciumban gazdag táplálkozás, a jelentős mennyiségű nyers gyümölcs és zöldség fogyasztása, illetve a kiegyensúlyozott táplálkozás.

Amennyiben az itt olvasottak bizalmat ébresztettek Önben vagy további kérdései merültek fel, honlapunkon felvilágosítást kérhet vagy időpontot is foglalhat rendelőnkbe. Ezen felül e-mailen (info @ dentpoint . hu) és telefonon (+36302576088) is szívesen állunk rendelkezésére.

Várjuk szíves érdeklődését!