A lyukas fog, azaz fogszuvasodás egy igen gyakori fogászati probléma. Ennek ellenére még mindig sok tévhit kering róla. Sokan nincsenek tisztában vele például, hogy a lyukas fogat kezdeti stádiumban nem kíséri fájdalom, de azt is csak kevesen tudják, hogy hosszú ideje fennálló kezeletlenség esetén akár az egész testet érintő gyulladás is kialakulhat.
A cikkben áttekintjük, hogy
-
- mitől alakul ki a lyukas fog,
- hogyan lehet megelőzni,
- és természetesen szó lesz a tünetekről és kezelésről is.
Mi az a lyukas fog és hogyan alakul ki?
A köznyelvben lyukas fognak nevezik a fogszuvasodás által érintett fogakat. A kifejezés onnan származik, hogy előrehaladottabb stádiumban a fog felszínén szabad szemmel is jól látható üreg, azaz lyuk alakul ki. A lyukas fog elnevezés ugyanakkor olyan szempontból megtévesztő lehet, hogy kezdeti stádiumban (amikor a folyamat még visszafordítható lenne), nem látható a fog felszínén lyuk, a páciens pedig nem látogat el idejében a rendelőben.
Fontos tehát megismerni a lyukas fog kialakulásának szakaszait, illetve a kialakulás okait.
A lyukas fog kialakulásának menete
A szájüregben mintegy 400-450 féle baktérium található, és számuk egyetlen mililiter nyálban akár az 1.000.000-t is elérheti. Ezek egy része jótékony hatású, míg másik rész kórokozó baktérium. Utóbbiak a fogakon képződő lepedéken nagy számban képesek szaporodni, a lepedékben található cukrot pedig savvá alakítani. Ha a terület pH-ja 5,5 alá csökken, akkor a fogzománcban található szervetlen ásványi anyagok elkezdenek kioldódni és elkezdődik a fogszuvasodás folyamata.
![lyukas-fog-kialakulas A lyukas fog, azaz fogszuvasodás stádiumai](https://dentpoint.hu/wp-content/uploads/2022/07/lyukas-fog-kialakulas.jpg)
A fogszuvasodás fázisai a következők:
-
- Fehér foltok kialakulása: A savas kémhatás miatt a fogak szervetlen anyag tartalma nagyon lecsökken, ilyenkor fehér foltok láthatóak a fogon. Ebben a szakaszban a folyamat visszafordítható
-
- Üreg keletkezése a fogzománcon: amikor már több ásványi anyag távozik, mint amennyi képes a fogba visszaépülni, a fogzománc berepedezik és üreg alakul ki. Fájdalommal ez a stádium nem jár!
-
- A szuvasodás eléri a dentint: a dentin a kemény fogzománc és a fog élő része, a fogbél közt található. Ha a szuvasodás eljut idáig, már tapasztalható időszakos fájdalom, vagy érzékenység külső behatásokra.
-
- Fogbélgyulladás kialakulása: amikor a szuvasodás és az azt okozó baktériumok eljutnak a fog élő, idegekkel teli részéig, a fogbélt irritálni kezdik a szájüreg baktériumai és gyulladás alakul ki. Ilyenkor már mindenképpen gyökérkezelésre van szükség. Ebben a szakaszban már állandó, és nagyon erős fájdalom jelentkezik.
-
- A fog elhalása: amennyiben a fertőzés eljut a gyökércsúcsig, akkor a gyulladás átterjedhet a fogakat tartó csontszövetre, illetve ínyre. Genny termelődik, és akár tályog is kialakulhat. A fájdalom bizonyos esetekben már elviselhetetlenné fokozódik, azonban néha teljesen panaszmentes. Ha a fogat továbbra sem kezelik, akkor csonthártyagyulladás vagy akár életveszélyes phlegmone, a test további részére kiterjedő gyulladás) is kialakulhat. Súlyos esetben elkerülhetetlenné válik a fog kihúzása
Milyen tényezők segítik elő a lyukas fog kialakulását?
A lyukas fog kialakulásának első számú oka a helytelen vagy rendszertelen fogápolás és az ennek következtében kialakult rossz szájhigiéné. Ezen kívül a következő tényezők segítik elő a fogszuvasodást:
-
- Nem megfelelő összetételű, minőségű táplálék: a cukros ételek fogyasztása egyértelműen elősegíti a kórokozók szaporodását, ezért ezek fogyasztását kerülni kell, vagy csak néha, a főétkezés részeként fogyasztani őket. A savas üdítőitalok pedig önmagukban is károsak a fogzománcra.
- Fogmosás gyakorisága: az sem mindegy, hogy mennyi ideig süllyed a száj pH értéke a kritikus 5,5-ös érték alá. Éppen ezért nagyon fontos, hogy naponta kétszer, lefekvés előtt és a reggeli elfogyasztása után fél órával mossunk fogat!
- A fogak anatómiai adottságai: a fogak elhelyezkedése és alakja (például a mélyebb barázdák) is nehezítheti a megfelelő tisztítást, ami szintén hozzájárulhat a fogszuvasodás kialakulásához. Fontos tudnivaló, hogy nem csak a rágófelületen kezdődhet fogszuvasodás, igen gyakori a fogközökben lyukas fog is!
Hogyan előzhető meg a lyukas fog kialakulása?
A fentiek alapján viszonylag egyértelmű, hogy hogyan előzhető meg a lyukas fog kialakulása:
-
- A legfontosabb a megfelelő szájhigiéné fenntartása és az alapos fogápolás, ami nem csak a kötelező napi kétszeri fogmosást, de a fogközök tisztítását is jelenti fogselyemmel, vagy fogköztisztító kefével
- Édes, cukros italok mellőzése
- Savas italok mellőzése
- Kiegyensúlyozott, egészséges, minél kevésbé feldolgozott összetevőkből álló táplálkozás
- Rendszeres (6 havonta történő) fogászati vizsgálat és fogkő eltávolítás
A lyukas fog tünetei
Először is szeretnénk még egyszer felhívni a figyelmet, hogy a fogszuvasodás és a lyukas fog NEM feltétlenül jár fájdalommal! A komoly fájdalom már előrehaladott állapotot jelez, ami sok esetben már nem kezelhető töméssel!
A következő tünetek mind mind jelezhetnek fogszuvasodást:
-
- Apró, fehér foltok megjelenése a fogszuvasodás kezdeti stádiumát jelentheti
- Apró, sötét barnás vagy fekete folt a fog felszínén
- Kisebb, majd egyre növekvő mélyedések kialakulása
- Érzékenység hidegre – melegre, sós vagy édes ízekre
- Átmeneti vagy állandó fájdalom
- Kellemetlen lehelet kialakulása
![lyukas-fog-kezeles a lyukas fog kezelése](https://dentpoint.hu/wp-content/uploads/2022/07/lyukas-fog-kezeles.jpg)
A lyukas fog kezelése
A lyukas fog kezelése attól függ, hogy milyen stádiumban van a fogszuvasodás.
Stádium |
Kezelés |
1.: Fehér foltok a fogon |
Helyes fogmosási technika elsajátítása, fluoridos termékek használata, ecsetelők, ICON terápia |
2.: Fogzománc károsodása |
Kisebb tömés készítése |
3.: Dentin károsodása |
Kisebb-nagyobb tömés |
4.: Fogbél gyulladásának korai szakasza |
Nagyobb tömés, fogtechnikus által készített inlay (betét) készítése |
5.: Kiterjedt fogbélgyulladás, fog elhalása |
Gyökérkezelés, mikroszkópos gyökérkezelés Fogtechnikus által készített inlay (betét) vagy korona készítése Szájsebészeti beavatkozás, például gyökércsúcs rezekció lehet szükséges Végső esetben a fog eltávolítása is szóba jöhet |
A metszőfog tömése
Szeretnénk külön kiemelni egy különösen kényes kérdést, a metszőfog tömését, Ilyenkor ugyanis kiemelt figyelmet kell fordítani a fog esztétikai helyreállítására is. Ez ma már nem jelent problémát.
Kisebb szuvasodások, lyukak esetén alkalmazható a kompozit tömés, amely műanyag (polimer mátrix) alapanyagból készül és nanométeres nagyságú üvegszemcsék találhatóak benne. A kompozit tömés előnye, hogy színét tökéletesen a fog eredeti színéhez lehet igazítani, így akár szakavatott szemnek is láthatatlan lehet.
Miért veszélyes, ha nem kezelik a lyukas fogat?
A lyukas fog nem esztétikus látvány, és a hozzá társuló kellemetlen lehelet is igen zavaró. De ez csak a legkisebb baj!
Ahogy már említettük, a lyuk mélyülésével fogbélgyulladás alakulhat ki, amely azon kívül, hogy rendkívül fájdalmas, átterjedhet a környező vagy távoli szövetekre, szervekre is, és gócbetegséget okozhat.
További probléma, hogy a lyukas fog tökéletes melegágya a kórokozók elszaporodásának, aminek következtében a szájüreg baktériumflórájának összetétele rossz irányba tolódik el, és ez könnyen a többi fog romlásához, ínygyulladásoz vagy fogágybetegség is kialakulásához vezethet.
Forduljon hozzánk bizalommal!
![dentpoint csapata budapest dentpoint csapata budapest](https://dentpoint.hu/wp-content/uploads/2021/04/dentpoint-csapata-budapest.jpg)
Amennyiben az itt olvasottak bizalmat ébresztettek Önben vagy további kérdései merültek fel, honlapunkon felvilágosítást kérhet vagy időpontot is foglalhat rendelőnkbe. Ezen felül e-mailen (info @ dentpoint . hu) és telefonon (+36302576088) is szívesen állunk rendelkezésére.
Várjuk szíves érdeklődését!