A letört fog nem csak töméssel állítható helyre. A fogfelépítés módja függ a törött fog elhelyezkedésétől, a törés súlyosságától és a rendelkezésre álló foganyag mennyiségétől is. 

Bár a fogainkat igen kemény és ellenálló dentin és zománc alkotja, mégis előfordul, hogy megsérülnek. Ezt előidézheti, ha túl kemény ételre harapunk rá, de valamilyen baleset miatt is bekövetkezhet. Gyakori az is, hogy a rossz fogak (pl. szuvas fog) meggyengült anyaga törik le. 

Az, hogy a letört fog pótlása pontosan hogy történik, függ a törés jellegétől és, hogy metsző- vagy (kis)őrlő fogról van-e szó. Az is fontos, milyen mértékű a sérülés: egy ínyig letört fog esetében nem pontosan ugyanolyan kezelésre van szükség, mint egy kisebb, felszíni törésnél.

Fogfelépítés kisebb törések esetében

Repedt fog helyreállítása

Előfordulhat, hogy törésről még nem beszélhetünk, de a fog már megrepedt. Ilyenkor célszerű röntgent készíteni, hogy a sérülés mértékét pontosan megállapítsuk. Repedt fog kezelésére, amennyiben a repedés a zománcon belül van, úgy a megfelelő csiszolás után általában direkt héj vagy porcelán héj alkalmazása a legjobb megoldás.

Letört fog pótlása direkt fogfelépítéssel

Amennyiben a fognak csak kisebb része törött le, úgynevezett direkt fogfelépítéssel állítjuk helyre. Ilyenkor különféle árnyalatú és fényáteresztő tulajdonságú tömőanyag-rétegeket helyezünk egymásra. A kezelés végén speciális (lézer vagy ultraibolya) fénnyel világítjuk meg a kompozitot. Ennek hatására az tökéletesen megszilárdul.

Törött fog felépítése esztétikus tömőanyagokkal

Amennyiben csak viszonylag kis darab hiányzik a fogból, a letört rész pótlása esztétikus tömőanyaggal egyszerűen kivitelezhető. Ezek a modern fogászati tömőanyagok az úgynevezett kompozitok.

Az esztétikus kompozitok lágyak, könnyen formázhatóak, ha pedig kész a tömés, speciális fényre kötnek és tökéletesen stabillá és tartóssá válnak. Olyannyira, hogy megszilárdulva a keménységük megegyezik az eredeti foganyag szilárdságával.

Ha törött fog helyreállítása élpótlással történik, nagyon fontos a megfelelő szín.

Ráadásul a fogak természetes színével leginkább megegyező színárnyalatban is felvihetők – ezért is hívjuk ezeket esztétikus töméseknek.

Élpótlás: letört metszőfog pótlása

A letört fog pótlásának egyik speciális esete, amikor a törött fog valamelyik metszőfog.

A fogakat védő fogzománc rendkívül kemény és ellenálló, ugyanakkor meglehetősen rideg anyag. Ez azt jelenti, hogy ha nagyon kemény ételre, tárgyra (pl. szilvamag, dióhéj, csontdarabka stb.) harapunk rá, könnyen lepattanhat belőle egy darab. Ugyanez a helyzet, ha egy vastag falú üvegpohár erősebben összekoccan a foggal.

A letört fog pótlása az elülső fogak esetében hangsúlyosan esztétikai kérdés. Ezért ilyenkor is a már említett nagy szilárdságú, esztétikai tömőanyagot használjuk. Az eredmény így aztán ilyenkor is tökéletesen megegyezik a fog eredeti anyagával, mind szilárdságát, mind megjelenését tekintve.

Letört fog pótlása nagyobb törések esetén

A törött fog helyreállítható élpótlás vagy direkt fogfelépítés segítségével is.

Ha a törött rész meghaladja az ép fog anyagának harmadát, nem az eddig ismertetett direkt fogfelépítést alkalmazzuk. Ekkor a letört fog pótlása az esetek többségében töméssel már nem lehetséges. Azonban több olyan kezelés is szóba jöhet, ami a lyukas fogak helyreállítása kapcsán már ismerős lehet, mint például a poszt elején már említett direkt vagy porcelán héjak.

Inlay vagy onlay betétek

Az inlay fogbetét egy személyre szabottan készülő kerámia, műanyag vagy fém tömés. A törött (vagy nagy mértékben szuvas) fogról lenyomatot készítünk, az inlay betétet ennek alapján készítik el a fogtechnikai laborban. Főleg az őrlőfogaknál használjuk, amikor nem szükséges a teljes rágófelületet pótolni.

Az onlay betét hasonló az inlay fogbetéthez, de nagyobb kiterjedésű foghiány során alkalmazzuk, amikor a teljes rágófelszín helyreállítása szükséges. Foganyagot kímélő, mégis tartós és esztétikus megoldást jelent például gyökérkezelt kis- és őrlőfogak esetén.

Fogkoronák

Amennyiben a törés jellege illetve a megmaradt foganyag mennyisége nem teszi lehetővé az inlay vagy onlay betét alkalmazását, fogkoronát készítünk. A fogkorona is lenyomat alapján készül és sapkaként borítja be a törött fogat. Így tökéletesen védi mind az esetleges fertőzésektől, mind a fizikai behatásoktól.

Gyökérkezelés

Ínyig letört gyökérkezelt fogra is kerülhet korona.

Ha a törés olyan mértékű, hogy a fog belsejéig hatol, vagyis a fogbelet (pulpát) is érinti, indokolt lehet a gyökérkezelés. Az ínyig letört gyökérkezelt fogra gyakran kerül korona, így elkerülhető a fog elvesztése. A gyökérkezelés csapos fog kialakítása előtt is szükséges.

Csapos fog 

Az olyan súlyos töréseknél, ahol a korona önmagában már nem jöhet szóba, de a fog még megmenthető, a törött fogat Az olyan súlyos töréseknél, ahol a korona önmagában már nem jöhet szóba, de a fog még megmenthető, a törött fogat csappal erősítjük meg. Az orvosi fém ötvözetből vagy üvegszálból készülő csapot vagy csapokat a gyökércsatornába rögzítjük. A csapos fog már képes stabilan megtartani a koronát, ami így tartósan ráépíthető.

Érdeklődjön telefonon, illetve itt, az interneten – vagy keresse fel rendelőnket személyesen!

Amennyiben a letört fog pótlását illetően – vagy bármilyen más témában – kérdése van, vagy épp a fogainak állapotát szeretné ellenőriztetni, örömmel állunk rendelkezésére! Honlapunkon felvilágosítást kérhet és időpontot is foglalhat rendelőnkbe erre a linkre kattintva. 

A letört fog pótlása töméssel vagy bármely más módszerrel a Dentpoint csapatának nem okoz gondot!

Emellett e-mailen (info @ dentpoint.hu) és telefonon (+36302576088) is szívesen fogadjuk megkeresését. 

Várjuk szíves érdeklődését!