A nem megfelelő csontosodás és a túl korai, illetve túlzott terhelés egyaránt okozhatja, hogy a fog implantátum mozogni kezd. Szerencsére mindkét tényező könnyen kiküszöbölhető. 

 

Ha a fogimplantátum mozog, az alábbi okai lehetnek:

 

  • A fog implantátum sikertelen osszeointegrációja, azaz csontosodása

A statisztikák szerint a beültetett fog implantátumok 2-3%-a nem csontosodik be a beültetés után. Ebben az esetben az ún. elsődleges stabilitás idővel megszűnik és az implantátum mozogni kezd. Sajnos ilyenkor az implantátumot el kell távolítani és a későbbiekben a gyógyulás után egy másikat kell beültetni a helyére.

  • Túlzott, illetve túl korai terhelés

Az implantációt követő órákban a zsibbadás miatt kerülni kell az evést, ezt követően a beavatkozás típusától függően néhány napig, vagy akár néhány hónapig csak kifejezetten puha, könnyen rágható ételek fogyasztása javasolt. Sokféle implantációs eljárás és implantátum elérhető, ezért nem lehet univerzális, általános szabályokat felállítani. Az aranyszabály az, hogy mindig pontosan kövessük a kezelést végző fogorvos utasításait. Semmiképpen ne tegyük ki korábbi, illetve nagyobb terhelésnek a beültetett implantátumot annál, mint amit a kezelőorvos javasol.

Mit tegyünk, ha a fog implantátum mozog? Tanácsadás a Dentpointnál.

Ellenkező esetben az implantátumot tartó csontállomány túl nagy nyomás alá kerül, ami lassítja vagy akár meg is akadályozhatja a megfelelő csontosodási folyamatot. Ez végül a fog implantátum kilazulását eredményezheti.

  • Periimplantitis, implantátum körüli csontvesztés

A periimplantitis egy gyulladásos folyamat, mely az implantátum körüli csontot pusztítja, annak felszívódását eredményezi hosszabb idő alatt. Ha a kezelés tekintetében nem lépnek időben, a csontvesztés olyan mértékűvé válhat, hogy az implantátum mobilissá, mozgathatóvá válik, esetleg magától ki is esik.

  • Csavarlazulás

Ritka, de előfordul hogy a koronát tartó implantátumfejet rögzítő csavar kilazul, és a korona mozgathatóvá válik. Ilyenkor az implantátum stabilan rögzül a csontban, csak a felépítmény mozgatható. Azonban ebben az esetben is minél előbb érdemes a kezelőorvoshoz fordulni. Ugyanis a mozgó korona gyűjtötte lepedék és baktériumok miatt gyulladás alakulhat ki az implantátum körül, mely veszélyezteti a fog implantátum körüli csont épségét is.

Megfelelően előkészített implantáció esetén, és ha követjük az orvos utasításait, elkerülhetjük, hogy a fog implantátum mozogni kezdjen. Ha mégis ez történik, minél előbb keressünk fel egy fogorvosi rendelőt.

További részletes információkat a fogimplantátumokkal kapcsolatban Fogimplantátum beültetés lépésről lépésre cikkünkben olvashat, illetve a fogimplantátum árairól is olvashat itt.

Érdeklődjön telefonon, illetve itt, az interneten – vagy keresse fel rendelőnket személyesen!

Amennyiben bármilyen más témával kapcsolatban további kérdései merültek fel, honlapunkon felvilágosítást kérhet és időpontot is foglalhat rendelőnkbe erre a linkre kattintva.

Emellett e-mailen (info [kukac] dentpoint.hu) és telefonon (+36302576088) is szívesen állunk rendelkezésére.

Várjuk szíves érdeklődését!

Iratkozzon fel és értesüljön elsőként a legfrissebb blogposztokról:

Semmi spam, csak színtiszta szájhigiénia.

Rendelőnk a 469/2021. (VIII. 6.) kormány rendeletet követve pácienseinket tervezett fogászati ellátásra új típusú koronavírus védettségi igazolvánnyal, ennek hiányában az ellátást megelőző 48 órán belül végzett negatív SARS-CoV-2 PCR-teszttel és az ellátás napján végzett negatív antigén gyorsteszttel fogadja. A tesztek költsége a pácienseket terheli, kivéve: a) a beteg a 18. életévét nem töltötte be, b) a betegnél felmerül a fertőzés gyanúja, vagy c) a beteg szakorvosi vélemény alapján Covid-19 elleni oltóanyaggal nem oltható be. A 18. életévét be nem töltött beteget kísérő, koronavírus ellen nem védett személy esetén is az egészségügyi intézmény köteles a vizsgálatokat térítésmentesen elvégezni. Megértésüket köszönjük.